A szerb feltételes mód (potencijal): hogyan mondd, hogy „szeretnék”

A potencijal a szerb feltételes mód — az a forma, amellyel azt fejezzük ki, amit magyarul a „-na/-ne, -ná/-né” raggal mondunk: „szeretnék”, „eljönne”, „utaznék”. Neked, magyar anyanyelvűként, érdemes egy alapvető különbséggel kezdened: a magyar a feltételes módot egyetlen igén, ragozással oldja meg, a szerb viszont két részből rakja össze — egy kis segédszócskából és az ige múltbeli alakjából. Ha ezt a kétrészes logikát megérted, a többi már gyakorlás kérdése. A szerb feltételes mód képlete: egy hangsúlytalan segédszócska (a „biti”, vagyis a „lenni” ige aoristos alakja) + a melléknévi igenév (radni glagolski pridev). A szócska személyenként változik: ja BIH, ti BI, on/ona BI, mi BISMO, vi BISTE, oni BI. Magyarul a feltételességet a ragok hordozzák; a szerbben épp ez a kis szócska az, ami a „-na/-ne” szerepét betölti. A melléknévi igenév nemben és számban egyezik az alannyal — ez az, ami a magyarból teljesen hiányzik, ezért külön figyelj rá. Hímnemben „radio”, nőnemben „radila”, többes számban „radili”. Ezért egy férfi azt mondja: „Želeo bih kafu.” (szeretnék egy kávét), egy nő pedig: „Želela bih kafu.” A magyar „szeretnék” mindkét esetben ugyanaz; a szerbben viszont a beszélő neme megváltoztatja az ige alakját. A legfontosabb szórendi szabály: a szócska hangsúlytalan, ezért MINDIG a mondat MÁSODIK helyén áll. Ha az alannyal kezdesz: „Ja bih došao.” (eljönnék). Ha viszont igével indítasz, a szócska rögtön utána ugrik: „Došao bih.” A magyar szórend ennél jóval szabadabb, úgyhogy ezt a „második hely” szabályt tudatosan kell gyakorolnod. Három tipikus helyzetben használjuk. Először, kívánságra és udvarias kérésre: „Želeo bih kafu.” Másodszor, feltételezésre, lehetőségre. Harmadszor, feltételes (ha-) mondatokban: „Kad bih imao vremena, putovao bih.” (ha lenne időm, utaznék). Nézz meg még két alakot: harmadik személy — „Ona bi došla.” (eljönne), és kérdés „ti” többes alakkal — „Šta biste radili?” (mit csinálnátok?). Most a hibákról, amelyek magyar tanulóknál sűrűn előfordulnak. A leggyakoribb, hogy mindenhová „bi” kerül. A lazább beszédben hallani fogod, hogy „mi bi došli”, de a gondos szerbben ez helytelen — helyesen: „Mi bismo došli.” Ugyanez igaz a „vi” esetében: „biste” kell, nem „bi”. A második csapda az egyes szám első személy -h hangjának elhagyása. A „ja bi rekao” hibás; helyesen: „Ja bih rekao.” Ez a -h különbözteti meg az „én” alakot az összes többitől, ezért soha ne hagyd le. A harmadik hiba a szórend: a szócska nem „vándorolhat” el a második helyről. A negyedik pedig az igenév nem szerinti egyeztetése — figyelj a „želeo” és „želela” közti különbségre, mert a magyarban ilyen nincs, és könnyű elfelejteni. Ha erre a négy apróságra ügyelsz, a szerb feltételes módod természetesen és helyesen fog szólni.