A szerb részes eset (dativusz): kinek adsz, kinek szól?

A szerb dativusz (részes eset) azt jelöli, akinek vagy aminek a cselekvés szól — a kedvezményezettet vagy a címzettet. A magyar nyelvben ezt a részeshatározó -nak/-nek ragja fejezi ki: „könyvet adok a bátyámnak”. Magyarul anyanyelvként tudod, hogy ki kapja a könyvet: a kérdés a kinek? (és élettelennél a minek?). A szerb pontosan ugyanezt kérdezi — kome? / čemu? —, csak a választ nem külön rag, hanem maga a főnév végződése adja. Ez jó hír neked: magyarként megszoktad, hogy a viszonyt a szó végéhez tett toldalék hordozza, így a szerb -u és -i végződés sem lesz idegen. A szabály egyszerű. A hímnemű és semlegesnemű főnevek -u végződést kapnak: brat → bratu, prozor → prozoru, dete → detetu. Az -a végű nőnemű főnevek -i végződést kapnak: sestra → sestri, žena → ženi. Egyetlen apró hangtani szabályt jegyezz meg: a -ka végű szavaknál a k az -i előtt c-re vált — majka → majci, ruka → ruci, devojka → devojci. Nézd a példákat. „Dajem knjigu bratu.” — könyvet adok a bátyámnak: a knjigu az, amit adsz (tárgyeset), a bratu pedig az, akinek adsz (dativusz). „Pišem sestri.” — írok a nővéremnek: a sestra elveszti az -a-t, és -i-t kap. A részeshatározót leggyakrabban ezek az igék vonzzák: dati (adni), reći (mondani), pisati (írni), pomoći (segíteni), verovati (hinni, bízni), zahvaliti (megköszönni). A prema és a ka elöljárók („felé”) szintén dativuszt kívánnak: „Idem ka gradu.” Két tárggyal: „Dajem deci poklone.” — a deci a címzett (dativusz), a poklone az, amit adsz (tárgyeset). Két csapdára figyelj. Az első: a pomoći a szerbben dativuszt vonz, nem tárgyesetet — épp ahogy a magyar „segít” is a -nak/-nek ragot kéri („segítek a barátomnak”). Ezért „Pomažem prijatelju.” és „Pomažem bratu.”, nem „Pomažem brata”. A második: ne feledd a k→c hangváltozást — „Kažem majci.”, nem „Kažem majki”.